A legjobb tanulónak járó vándorserleg

    Farkas Benedek 6.c

        Benedek 6 éve iskolánk tanulója. Már az alsó tagozatban kiemelkedett tehetségével, szorgalmával
        és eredményeivel. A felsőben is helyt áll, 5.-6. osztályban is kitűnő bizonyítványt kapott, tantárgyi
        dicséretekkel matematikából, magyar irodalomból, testnevelésből, énekből.
        Ebben a tanévben megnyerte az iskolai angol és matematika versenyt, a Károlyi pályázaton
        I. helyezett lett történelem tantárgyból. A kerületi matematika versenyen VI. helyezést ért el.
        Szabadidejében a Madách Musical Tánciskolával rendszeresen fellép a Madách Színházban.
        Az osztály közösségi életében aktívan részt vesz, magatartása, szorgalma példamutató.
        Tanárai és társai egyaránt mindig számíthatnak rá.



A legjobb közösségi munkáért járó vándorserleg

    Pázmán Blanka 7.c

        Blanka aktívan vesz részt az osztályközösség fejlesztésében és az iskolai programok
        szervezésében.
        Egyben tartja az osztály közösségét. Bárkit bárkivel kibékít, szívesen meghallgatja tanulótársai
        problémáját. Mindenki maximálisan megbízik benne.
        Tervezi és kivitelezi az osztály programjait, faliújságját. Ha egy kicsi rend van a teremben,
        az is nagyrészt neki köszönhető.
        A felső tagozat diákpolgármestereként aktív szervezője az iskolai buliknak, teaházaknak.
        Tanárai gyakran bízzák meg feladatokkal, mert tudják, megbízhatóan végzi azokat.



Legjobb művészeti tevékenységért

    Baranyai Kata 6.a

        Kata sokoldalúságát jellemzi, hogy szinte minden versenyen, vetélkedőn elindult és a sportban is
        eredményes.
        Képes az osztályért, az iskoláért, a csapatért összefogni és komoly munkát végezni.
        A pódium sem idegen számára, megmutatta magát a Károlyi fesztiválon és az
        Újpesti Ifjúsági Házban a Költészet napi „Félmaratoni versmondás”-ban.
        Egész évben kiemelkedő teljesítményt nyújtott több tantárgyból is. Osztálya mindennapjait tudatos
        felkészüléssel, színvonalasan elvégzett munkákkal segítette.
        Szorgalma és magatartása példa társai előtt.



A legjobb osztályközösségért járó vándorserleg

    6.c osztály

        A 6.c fegyelmezett, jó csapat. Mindig összetartanak, biztatják, segítik egymást.
        Ha valaki hosszú ideig hiányzik, segítenek a felzárkózásban.
        A tanulást nagyon komolyan veszik, szorgalmasan készülnek minden órára. Tanáraikkal
        együttműködők, órákon jól lehet velük gondolkodni. Osztályátlag 4,4. Három kitűnő tanuló.
        Iskolán kívül is tartják egymással a kapcsolatot. A lányok közül többen együtt járnak táncolni, a fiúk
        közül egyre többen jelennek meg az amerikai foci edzésein.
        Az osztályban mindenki jó valamiben. Van aki szépen énekel, van aki hangszeren játszik, van aki
        színpadon, van aki jól sportol. A tanulmányi versenyeken sikeresen szerepelnek.
        Nagyon fontosnak tartják, hogy az osztálytermük meghitt és rendezett legyen. A hetesek komolyan
        veszik munkájukat.
        A tanuláshoz, egymáshoz, az iskolai élethez való viszonyulásuk példa értékű iskolánkban.

    osztályfőnök: Domoszlai Józsefné (Hédi néni)



A legjobb sportoló, legjobb sportközösség

        díját hagyományosan a testnevelés munkaközösség ítéli oda a tanév során szervezett kerületi
        versenyeken való részvételek és eredményesség alapján.

        A 2010/11-es tanév legjobb sportolója:
Jóljárt Balázs 6.a

                                /legjobb sportközössége:
6.a osztály