Balla Barbara 10.b
Három tantárgyból is I. helyezést ért el pályaművével

Magyar:

        Próza kategória

        3 novellával pályázott. Az elbeszélések közös vonása a keserédes hangnem, a boldogság és a
        fájdalom egyidejű felmutatásának szándéka. Roppant nehéz vállalását igényesen, nagy empátiával
        valósította meg, beleszőve novelláiba az élet sorskérdéseit is.

    
Tanára: Baranyák Csaba


Történelem

        Magyar emlékhelyek Kárpátalján

        Barbara idegenvezetőként kalauzolt bennünket Kárpátalja tájain, mely különösen érdekes azáltal,
        hogy saját készítésű fotókkal színesítette úti beszámolóját, így még értékesebbé tette azt.
        Segítségével megismerhetjük a történelmi Munkács, Ungvár, Beregszász és Huszt magyar
        emlékhelyeit, és eljuthatunk a Vereckei –hágóhoz, ahol Árpád Fejedelem vezetésével a
        Kárpát-medencébe vonultak őseink.

    
Tanára: Antos Gábor




Történelem

    10. évfolyam:
        Palkó Máté 10.b

        Az amerikai elnökválasztás

            Máté prezentációjában az amerikai elnökválasztás rejtelmeibe avat be minket. logikus, jól
            összeállított pályázata érthetővé teszi a választás folyamatát és bemutatja az elnöki hatalmat
            Amerikában. Számos érdekességgel ismertet meg bennünket erről a bonyolult, hosszadalmas
            folyamatról, melynek eredményeként a világ leghatalmasabb politikusainak egyikét választják
            meg.

    
Tanára: Antos Gábor