Május 26-án nagyon jó hangulatban zajlott a „Károlyi asztalitenisz Baráti Kör” által rendezett „Károlyi Asztalitenisz Nyílt Napok”. A tornaterem szinte pezsgett: a jelenlévő gyerekek, szülők és szervezők különböző összetételű együttesekben és egyénileg is versengtek egymással, volt bemutató edzés, a jelenlévő vendégek „kezének igazítása”, tanácsadás technikai játékelemekről, szabályismeretről.

A „Baráti Kör” játékosai (a „Károlyi Gimnázium csapatának tagjai” !!) jóízűt játszottak a megjelentekkel (a jó íz egyébként is jelen volt:lehetett palacsintát enni és teát inni) és szervezésükben természetesen bajnoki küzdelmekre is sor került: volt „gyerek-szülő” bajnokság, a károlyis iskolások számára rendezett korosztályos bajnokság és a szülők is versenghettek egymással.

A „Nyílt Napokon” nem volt korosztályos és más megkülönböztetés- a „gyerek-szülő” és a korosztályos versengésben anya-apa, illetve lány-fiú egy kategóriába esett és a felnőttek bajnokságában azonos esélyekkel indult férfi-nő.

A bajnokokat és helyezetteket éremmel és oklevéllel jutalmazták (a párosokban természetesen a gyerek kapta az érmet!) és minden jelenlévő emléklapot kapott, amely tanúsította, hogy a rendezvényen részt vett.

Az eseményhez kapcsolódó fényképek megtekinthetőek :
itt


Az eredmények:

    „Gyermek-szülő” kategória :

        A „Nyílt Napok”, egyben a Károlyi Gimnázium bajnoka:
        Hanák Roland-Hanák Tibor

        Ezüstérmes: Dóczi Norbert-Dócziné Varga Szilvia

        Bronzérmes: Drexler Anna-Lipusz Judit


    „Leány I.” kategória:
        a „Nyílt Napok”, egyben a Károlyi Gimnázium bajnoka: Drexler Anna


    „Fiú I.” kategória:
        A„Nyílt Napok”, egyben a Károlyi Gimnázium bajnoka: Dóczi Norbert

        Ezüstérmes: Hanák Roland

        Bronzérmes : Szabó Miklós


    „Felnőtt(szülő) kategória:
        A „Nyílt Napok”, egyben a Károlyi Gimnázium bajnoka:Gut József

        Ezüstérmes:Lipusz Judit

        Bronzérmes:Széplaky Zsolt

Hatodik helyig a helyezettek érem jutalomban részesültek

Az érmek megtekinthetőek a mellékletben!