Tisztelt Szülők!

A tavalyi év során sikeres élelmiszergyűjtő akciót hajtottunk végre, mely során több mint
30 doboz tartós élelmiszert és háztartási cikket sikerült elszállítani Nóri és családja részére.
A család idén is a mi segítségünket kérte. A nagypapa – Dr. Bodnár László az Egri
Főiskola Földrajz Tanszékének egykori vezetője- feleségével nyugdíjasként nevelik Nórit és 3
testvérét.
A nagypapa útikönyveket ír, és ezeket szeretné iskolánkban árusítani. Ezeket a szülők
kedvezményesen tudják majd megvásárolni. A kiállított könyvek a portán tekinthetők meg, és
kiadásukra az Virág utcai titkárságon kerül majd sor.
De ezt az akciót szeretnénk kibővíteni az iskola tanulóinak és szüleinek hozzájárulásával.
Az iskolánkban már hagyomány a téli szünet előtti karácsonyi vásár megrendezése, amely
idén december 12-én lesz. Azt szeretnénk kérni, hogy az ezt megelőző két hétben a diákok
hozzanak be minél több, általuk már nem használt könyvet, amelyeket a diákönkormányzat
fog árusítani a karácsonyi vásáron és a befolyó összeget Nóri családjának fogjuk eljuttatni
Biztosan akad olyan könyv az otthonukban, amit szívesen felajánlanának egy jó cél
érdekében, és amit egy másik gyerek örömmel tud majd olvasni.
A kampány célja elsősorban a család segítése, de úgy gondoljuk, hogy ezzel az adományozás
és az olvasás fontosságára is felhívhatjuk a figyelmet.
Kérjük a szülők szívélyes együttműködését!
Tegyük együtt újra széppé a család karácsonyát!

Köszönettel:
Balla Barbara
diákpolgármester