KINCSKERESÉS BOGÁCSON (szemezgetés néhány élménybeszámolóból) A nyár elején Bea nénivel, Emese nénivel és az iskolatársaimmal Bogácson voltunk. Megérkezésünk után faházakba költöztünk. Az első nap kipakoltunk, ebéd után pedig szétnéztünk a vásárban. A táborban töltött napok alatt voltunk strandon, kirándulni. Megtanultunk GPS-el közlekedni, felmentünk a kilátóhoz, a templomhoz stb. Szép falu Bogács. Nagyon jól éreztem magam. A következő táboron is részt szeretnék venni. (Herczku Bianka) 2010. június 26 - július 2-ig 41 fős „kis” csapatunkkal Bogácson táboroztunk. Megismerkedtünk a GPS-sel, megtanultuk használni. Csapatokban kellett elvégeznünk a feladatokat. Az én csapatom neve: Tornádókukacok volt. Az összesített eredmények alapján 2. helyezettek lettünk. Voltak más jó élményeim is: tábortűz, strand, mozi, discó. Nagyon jól éreztem magam, szívesen megyek jövőre is! Ajánlom mindenkinek, szerintem nem csalódik senki. (Kisbárnai Flóra) Idén nyáron is táborban voltam. Amikor megérkeztünk kipakoltunk a bőröndökből, aztán szobaszemle következett. A második napot nagyon vártam. Ezen a napon megtanultuk használni a GPS-t. Nagyon kíváncsi voltam rá és hatalmas élmény volt ez a kirándulás. Szerencsére az idő általában nekünk kedvezett. Amikor nagyon meleg volt strandoltunk. Eső kevés esett, olyankor esőkabátban kirándultunk vagy a szobában társasoztunk, beszélgettünk. Egyik este az ebédlőben discót rendeztünk. Szuper volt a zene, mindenki jól érezte magát. Nagyon jó volt, mint minden évben és jövőre az öcsémet is elviszem magammal. (Etzl Regina)
Galéria
Újpesti Károlyi István Általános Iskola és Gimnázium