Az elsősök most először mérték össze erőiket a sportban, a mozgásban. Biztos lesz ennek még folytatása, hiszen remekül helyt álltak, és - úgy tűnt - jól is érezték magukat verseny közben. A legügyesebbek majd a kerületi versenyen is képviselhetik iskolánkat. Az elsős csapat összeállítása még ezután fog megtörténni, kellő gyakorlás és felkészülés után. A vidám és izgalmas légkört talán sejteni lehet az alábbi fotók alapján. Gratulálunk a részt vevő gyerekeknek és tanítóiknak a zökkenőmentes verseny sikeréhez.
Galéria
Újpesti Károlyi István Általános Iskola és Gimnázium