A 3.b osztály a Meseutca Alapítvány országos Betűfaló programjában vett részt az idén. A program célja a kortárs gyermekirodalom, a mai fiatal szerzők könyveinek népszerűsítése. A gyerekek Nádori Lídia Sárkány a lépcsőházban című könyvét dolgozták fel Bódor Emőke irányításával. Mindenki elolvasta a meséket, a feldolgozás pedig változatos formákban valósult meg. Beszélgettek, illusztrációkat, maketteket készítettek, részleteket dramatizáltak, és verseket is írtak a történetekhez kapcsolódóan. A feldolgozás néhány mozzanatát Emőke videó-felvételen is rögzítette, ezek megtekinthetők a következő helyen:
A programban részt vevő iskolák versenyében ezt az osztályt –s ezzel a mi iskolánkat – választották a szervezők egy író-olvasó találkozó helyszínéül.
Június 4-én a 3. b osztály tehát vendégül látta Nádori Lídia írónőt és Edinger Katalint, a program egyik munkatársát. Az osztályteremben pogácsával, teával, virágcsokorral és - egy kedves anyuka jóvoltából - tortával fogadták őket és a velük érkező fotóst. A találkozó minden valószínűség szerint életre szóló élményt jelentett mindenkinek, aki ott volt.
A gyerekeknek rengeteg kérdésük volt a szerzőhöz. Fontos, érdekes kérdéseket, gondolatokat vetettek fel, és akkor sem jöttek zavarba, amikor az írónő kérdezett tőlük. A komoly gondolatokat, mély érzelmeket kiváltó, ugyanakkor humorral átszőtt mesekönyv kapcsán az élet jellemző, lényegi jelenségei, összefüggései kerültek szóba: a családi kötelékek, a félelem, a születés és a halál, az alkotó fantázia, e mellett a kötet illusztrációinak funkciója, esztétikája, és nem utolsó sorban az olvasás gyönyörűsége.
Érdekes mozzanata volt a beszélgetésnek, amikor Nádori Lídia azt kérdezte a gyerekektől, hallgatni vagy olvasni szeretik-e jobban a meséket. És ők az olvasásra szavaztak. S ami még tanulságosabb volt, hogy a választást meg is indokolták. Okosan, éretten. Íme néhány a lényeget megérző „mondatfoszlány” a gyerekek szájából:
„ha olvasod, akkor magad úgy képzeled el...”; „...ha nem csak hallgatod, hanem TE kibetűzöd, akkor úgy könnyebb...”; „...jobban bele tudod képzelni magad...”
Végül az írónő – a gyerekek kérésére – személyes aláírásával, névre szóló dedikációjával ajándékozta meg őket.
Az eseményen történtek kétségtelen bizonyítékai az irodalomtanítás fontosságának és egyúttal: lehetséges eredményességének is. A találkozóról videofelvételt készítettünk, amely bizonyára látható lesz nemsokára a Meseutca internetes oldalán. Az általunk készült fotókat pedig már most is láthatják. Mellékeltük azt a cikket is, mely e témában megjelent a Magyar Narancsban.