Károlyi Fesztivál

Idén, 2014. február 22-én megrendezésre került a már hagyományos Károlyi Fesztivál, az Újpesti Károlyi István Általános Iskola és Gimnázium felső tagozatos művészeti gálája.

A tanulók és tanáraik mindig új oldalukat mutatják meg. Akik a hétköznapokban magyart, éneket, technikát, matematikát, nyelvet, rajzot…stb. tanítanak, ilyenkor néhány hétig rendezővé, koreográfussá, jelmeztervezővé lépnek elő, és tanítványaikból kihozzák a bennük lakozó művészt; a színészpalántát, az énekest, a táncost, a versmondót. Nagyon érdekes folyamat látni, hogy egy-egy szégyellős kamasz, hogyan nyílik meg fokozatosan, és mer kiállni a színpadra, hogy megmutassa képességeit.
Idén is színvonalas produkciókat láthatott az Ady Endre Művelődési Központ szépszámú közönsége: vidám jeleneteket, kabarét, mesejátékot, kamaszbölcsességeket, angol mondókákat, bajor táncot, német nyelvű verseket, dal- és musical feldolgozást. Szinte minden osztály képviseltette magát valamilyen műsorszámban.
Idei újításunk, hogy a közönség a neki legjobban tetsző produkcióra leadhatta szavazatát.
Hagyományosan a fesztivál keretein belül hirdettük ki a Károlyi-pályázatok győzteseit is. 
Ez a szombat egyaránt emlékezetes élmény maradt gyereknek, szülőnek, tanárnak egyaránt. 
Ismét jó volt „károlyisnak” lenni.

Budapest, 2014. február 24.

Deák Krisztina
szervező

 

Jazz-es mondókák

 

 

Ludas Matyi

 

 

Galéria

 

Jazz-es mondókák

 

Galéria

 

Pázmán lovag

 

 

Galéria

 

Favágók

 

 

Galéria

 

Magvas gondolatok az iskoláról és az életről

 

 

Galéria

 

Bajor tánc

 

 

Galéria

Segitség, ember!

 

 

Galéria

 

    Segítség ember! 1. rész

    Segítség ember! 2. rész

 

 

Valahol Európában

 

 

Német versek

 

 

Galéria

 

 

A dal a miénk

 

 

 

    A Dal a Miénk 5.a