KEDVES SZÜLŐK!

Tájékoztatónkat szülők részére nem február 9-én, hanem február 10-én tartjuk 16:30-tól! 

Mikor válik tankötelessé gyermekük?

A gyermek abban az évben válik tankötelessé, amelynek augusztus 31. napjáig a hatodik életévét betölti, de legkésőbb az azt követő évben (hetedik életévben). Az a gyermek, akinek esetében azt a szakértői bizottság javasolja, további egy nevelési évig az óvodában részesül ellátásban.

A gyermek számára nagyon jelentős változást jelent majd az iskolakezdés. Fontos, hogy iskolaéretten kerüljön első osztályba. Ezzel kapcsolatban feltétlenül kérjék ki az óvónő véleményét.

 A 2016/17. TANÉVBEN IS HÁROM ELSŐ OSZTÁLY INDÍTÁSÁT TERVEZZÜK.
A nagy érdeklődésre való tekintettel előjegyzésbe vesszük gyermeküket, ha Önök ezt kérik.

Kérjük azok jelentkezését is, akiknek gyermeke maradt egy évig még óvodában, de az idén már iskolát kezd, és körzetünkben lakik.

Előzetes szülői tájékoztatásról, nyílt napról és egyéb részletekről mellékletünkben olvashatnak. Alsó tagozatunkról a Bemutatkozunk címszó alatt találnak információkat. Kattintsanak az alsó tagozat címkére!