2016. április 21.
Vendégeink a máramarosszigeti gyerekek

Ezen a héten Budapesten vendégeskednek az erdélyi, máramarosszigeti Leöwey Klára Eleméleti Líceum diákjai és tanárai.

A negyven tanuló, és az őket kísérő négy pedagógus – köztük Béres Ildikó, az iskola igazgatónője – március idusán fogadta iskolánk hasonló számú delegációját városukban. Nagyon kedves fogadtatásban részesültek tanulóink.

A mostani látogatás a Határtalanul! program keretein belül a viszontlátogatás.

Vendégeink jártak már a budai várban, az állatkertben. Tegnap pedig Újpest város vendégei voltak. Ez erről szóló cikk itt olvasható:

http://www.ujpest.hu/hir/9770/Vendegek_a_Varoshazan/

A délelőtti újpesti látogatást követően Gödöllőre és Tápióbicskére látogattak, ahol hagyományőrző tüzérbemutatón és bográcsos szabadtéri dínom-dánomon vettek részt. Ezen a találkozón jelen volt Wintermantel Zsolt polgármester úr és Dr. Molnár Szabolcs alpolgármester úr is.

A polgármester úr képes beszámolója:

https://www.facebook.com/wintermantel.zsolt/?fref=ts

A mai nap során felkeresik a fóti templomot és megkoszorúzzák iskolánk névadójának sírját. Ezt követően a kastélyban fogadja vendégeinket Nagykárolyi Károlyi László úr és neje, Erzsébet asszony.

Beszámolónk hamarosan szöveges leírásokkal és képgalériákkal bővül.

 

A vendéglátó szervezők 

 

A látogatás képekben