Erdélyi március
(útinapló)
Reményik Sándor az erdélyi magyar líra kiemelkedő alakjának híres versére emlékezve kezdem úti beszámolóm Erdélyről, az európai kulturális örökség talán máig legérintetlenebb tájáról, ahová ez év március idusán Szöllősy Marianne helytörténész, Pál Lászlóné Csilla iskolaigazgató asszony, Kovács Bence kulturális ügyvezető igazgató és Ráduly János lektor társaságában látogathattam az Újpesti Károlyi István Általános Iskola és Gimnázium tanáraként.
Ez a találkozás immár a harmadik Újpest és Csíkszentgyörgy testvérvárosi települések között, ahova ez év tavaszán azért látogattunk, hogy tovább erősödjön a települések közötti párbeszéd az anyaország és a székelyföldi magyarság között.
Lévén, hogy jómagam először vettem részt testvértelepülési látogatáson, bátran állíthatom, hogy sok szempontból nem mindennapi élményben volt részem mind az utazás és az ott tartózkodás ideje alatt is.
Már az odavezető hosszú út is előkészített egy másléptékű környezetet. Varázslatos, gyönyörű tájakon vezetett utunk Erdély számos kicsiny magyar falvain áthaladva. Másutt láthattuk az egykor jobb időket élt szász városok polgárházait, templomait, de a legelők, patakok, juhpásztorok övezte táj is békét sugárzó, lelket melengető volt. Többek között érintettük a sóbányájáról híres Parajdot, Erdély egyik legnagyobb írójának, Tamási Áronnak szülőfaluját, Farkaslakát, és a fazekasságáról híres Korondot is, míg végre megérkeztünk a csíki hegyek még hófedte hegyláncai közé rejtett kis magyar községbe, Csíkszentgyörgyre.
A méltán híres erdélyi vendégszeretet első állomásaként, szállásunkra, a Szentgyörgy Vendégházba vezetett utunk, ahol Szabó László alpolgármester úr, Kopacz Edward László iskolaigazgató és szívbéli házigazdánk, Tompos László és kedves családja várt bennünket. Mind a szálláson, mind a vendéglátás több helyszínén számos erdélyi finomságot kóstolhattunk meg. A híres csorba levesek, az erdélyi töltött káposzta, a különféle sajtok és sültek, a kürtőskalács mind-mind terítéken voltak kint tartózkodásunk ideje alatt.
Utunk második napján részt vettünk a település ünnepi szentmiséjén és az iskolai ünnepi műsoron. Tánczos Barna szenátor úr, György József polgármester úr is hangsúlyozta, hogy a honismeret fontos eszköze az önismeretnek, a példamutató múlt felidézése embertársaink megbecsülésének, sorsunk alakulásának is eszköze. A mindenkori székely katonai helytállás, az emléket vigyázó nyergestetői kopjafák: ÖRÖKSÉG, melyet ápolni kell, erőt meríteni belőle. A megmaradás mindenkori erőpróbát jelent mind egyéni, mind közösségi szinten.
A harmadik nap polgármesteri hivatali értekezéssel indult, ahol többek között Márton Ferencről, a székelyföldi festőművészet egyik legkiemelkedőbb képviselőjéről és emlékének méltó megőrzéséről is szó esett. Majd átadtuk adományainkat a község iskoláinak és óvodáinak. Én magam még egy negyed órára egy tanórára is bekéredzkedtem, ahol köszönetemet fejeztem ki a műsort betanító kollégáknak és az abban részt vevő gyerekeknek, illetve az iskola igazgatóasszonyának, Kőrössy Ildikónak, akivel a tapasztalok megosztásán kívül tanulásmódszertani ötletekről, az újpesti és csíkszentgyörgyi gyerekek táborozásáról is beszélgettünk.
Ezt követően ellátogattunk a pottyondi erdei iskolába, a település határában felállított gyönyörű Akó- kapuhoz, illetve megtekintettük a községi néprajzi gyűjteményt, ahol Károly Veronika tanító hittel és szeretettel végzi értékőrző munkáját.
Így ért véget utunk, majd pedig hazafelé tartva érintettük a gyógyvízéről híres Tusnádfürdőt, a fogarasi és dévai várakat számos egyéb építészeti örökség mellett.
Hirmann László igazgató úrnak köszönöm a részvételi lehetőséget, erdélyi barátainknak a szíves vendégvárást és - tartást, a csavaros székely észjárást, tanárkollégáimnak a pedagógiai eszmecserét, útitársaimnak a befogadást és a közös tapasztalatot, az időjárásnak pedig, hogy több arcát is megmutatta kint létünk alatt.:-)
Remélem, hogy a testvérvárosi kapcsolat egy magasabb szintjére érkezett immáron, és hamarosan lesz rá mód, hogy az új generáció, a gyerekek is részesülhetnek hasonló élményekben. Mert bár egy sodró lendületű világváros és egy csendes erdélyi település két egymástól nagyon távol eső életterek, de a szív mindkettőben ugyanaz, MAGYAR.
Kányádi Sándor szavaival búcsúzva,
...mert vannak vidékek ahol csak úgy lehet
megmaradnunk ha kezemben a kezed...
Határokon átívelve is... Ennek tudatában kívánok valamennyiünknek további hasznos munkát, szívbéli barátsággal,
Várhalmi Márta
Budapest, 2017. március 19.