Újpesti Károlyi István Általános Iskola és Gimnázium

Találmányok és kísérletek projekt délután

2017. október 25.

 

   Október 25-én délután ismét megrendezésre került iskolánkban a fizika vetélkedő a 9-10. osztályosok számára. Sokan vettek részt rajta, mind versenyzőként egy csapatban, mind felsőbb évfolyamos segítőként.

   A versenyzők első feladata egy áramkör összeállítása volt, amiben, ha sikerrel jártak, megszólalt egy csengő. Bár a verseny még épphogy csak elkezdődött, már rengetegen szurkoltak osztálytársaiknak, barátaiknak. Ezután három teremben folytatódott a versengés.

   Az elsőben a résztvevők a „Maradj talpon!” nevű játékban vettek részt. Itt, csak úgy, mint a műsorban, néhány megadott betűt kellett kiegészíteniük időre. A helyes megoldások ezúttal viszont híres fizikusok, valamint a törvényeik, és különböző fogalmak voltak. Szerencsére azonban lehetett passzolni, ésa versenyzők sem tűntek el egy lyukban, ha nem jutott azonnal eszükbe Kepler II. törvénye.

    A második teremben, fizika előadóban zajlott a vetélkedő talán egyik legizgalmasabb fordulója, a kísérletezés. A tanulók itt leírások alapján állítottak össze kísérleteket, majd írták le tapasztalataikat, és próbálták megindokolni a jelenségeket. A kísérletek nagyon változatosak voltak, úgy témában, mint nehézségben. Lehetőség volt arra, hogy a tanulók megfejtsék, miért sózzák télen az utakat, vizsgálhatták az üvegházhatást egy nejlonzacskóban, de az órákon annyi számolással járó sűrűséget is megmérhették az általuk készített oldatokban,aerometer segítségével. Vizsgálhatták a Nap mozgását is, ami már mindössze két perc alatt láthatóvá vált egy papír és egy vonalzó segítségével. Még az olyan unalmasnak hangzó dolgokat, mint a nyomás, is izgalmasabbá tették egy gyertya, néhány lombik, és egy kevés ételfestékes víz segítségével.Az ételfesték fontos szerepet kapott még a saját szivárványok gyártásakor. Ezúttal nem a levegőben, hanem egy kémcsőben rajzolódott ki, mindenki saját szivárványa, mégpedig eltérő koncentrációjú cukoroldatok elkészítésével, megfestésével, és összeöntésével.

   A harmadik teremben a csapatok számítógépen vettek részt játékokban. Volt akasztófa, és a klasszikus „keresd a párját” játék, csak ezúttal híres fizikusokat kellett összepárosítani a mondásaikkal.A legnépszerűbb ebben a teremben azonban a „Legyen ön is milliomos!” című játék volt. A kérdések közt voltak mértékegységek, átváltások, törvények, fizikusok, de az is kérdés volt például, hogy hányas számú terem a fizika előadó. Hogy fair legyen a játék, természetesen járt a három segítség, és azt is nyomon követhették a játékosok, hogy mekkora összegnél tartanának a valódi játékban. Azok, akik a játék végén nem voltak elégedettek a nyereményükkel, egyszerűen csak előröl kezdhették, vagy választhattak a többijáték közül.

   A vetélkedő fordulói után hátra voltak még a bemutató kísérletek. Először Van de Graaf generátor segítségével láthattak a tanulók szikrakisüléseket, aztán konfettit szórtak szét a feltöltődött generátorral. A második bemutató kísérlet Bernoulli törvényeit igazolta, olyan látszólag lehetetlen dolgokkal, mint, hogy ha két pingpong labda közé befújunk, azok nem eltávolodnak, hanem közelednek egymáshoz. De Bernoulli törvénye igazolta azt is, hogy kellő ügyeséggel a pingpong labda lebegtethető egy hajszárító fuvallatán anélkül, hogy kiesne a légáramlatból.

 

   A vetélkedő végeztével a résztvevők csokit is kaptak, és remélhetőleg jó élményekkel távoztak. A győzelem ezen a délutánon kevésbé számított, hiszen a vetélkedő fő célja az volt, hogy kicsit kimozdítsa a fizikát a „mumus tantárgyak” sorából, és szerintem ez, legalább erre a pár órára, sikerült is.

 

Szigeti Panka