Otthon, Erdélyben

 

Hosszú, ám de izgalmas kirándulásunkat Nagyváradon kezdtük. Egy rövid megálló keretében ellátogattunk a püspöki székesegyházhoz megtekinteni Szent László hermáját és szobrát, valamint a püspöki palotát és a kanonok-sort. Besétálva a belvárosba, megnéztük a Fekete- sas palotát, a Városházát, majd pedig megpihentünk kicsit a Körös –parton. Továbbhaladva a történelmi Erdély határán, a Királyhágón álltunk meg fotószünetre. Az első nap zárásaként felkerestük még Bánffyhunyadon a református templomot, majd elfoglaltuk első szállásunkat Magyarfenesen.

Másnap korán indultunk tovább, hogy időben megérkezhessünk a Kárpát– medence egyik legfontosabb sóbányászati helyszínére, Parajdra. Ezek után a székely kerámia hazájába, Korondra látogattunk, ahol lehetőségünk volt betekinteni egy fazekasműhelybe is, ahol próbálhattuk a „fazekasmesterséget”. Következő megállónk Farkaslaka volt. Itt felkerestük Tamási Áron szülőházát, a Tamási emlékművet és a sírjánál koszorúztunk. Majd elfoglaltuk új szállásunkat, Csíkrákoson.

Következő reggel első megállónk Csíkszereda, Hargita megye székhelye volt, itt a Városházát, a Milleniumi templomot és a Mikó–várat néztük meg. Megtekintettük Erdély leghíresebb búcsújáró helyét is, a csíksomlyói kegytemplomot is. Következő megállónk egy csángó faluba, Pusztinába, Moldova legfiatalabb magyar településére vezetett. A Magyar Házban meghallgattunk pár korunkbelitől egy hagyományőrző előadást, majd Gyimesbe utaztunk az ezeréves határhoz.

Kirándulásunk negyedik napján Újpest egyik testvértelepülésén tettünk látogatást, a Csíkszentgyörgy közigazgatási határához tartozó csíkmenasági általános iskolát kerestük fel. Az ottani gyerekeknek könyv-és játékadományt vittünk, és egy közös focimeccsre is volt lehetőségünk. Ezután Gyergyószentmiklósra vezetett utunk, ahol a Tarisznyás Márton helytörténeti múzeumot néztük meg. Az utazásból nem maradhatott ki a Kárpátok legismertebb szurdokvölgye, a Békás- szoros sem, ahol sétáltunk, majd pedig Erdély legszebb torlasztavát, a Gyilkos-tavat tekinthettük meg, ahol frissen sütött kürtőskaláccsal vártak bennünket.

Utolsó napon először Kolozsvárra mentünk várost nézni, hogy megtekinthessük a Szent Mihály templomot, igazságos királyunk, Mátyás szobrát és szülőházát, majd a Házsongárdi temető következett, ahol neves írók sírhelyénél koszorúztunk, végül pedig mielőtt egyenesen Budapestnek szegeztük utunkat, megálltunk Körösfőn, az egyik leglátványosabb kalotaszegi templomnál.

Ez volt hosszú, de élvezettel, izgalommal és kalandokkal teli kirándulásunk. Köszönjük mindenkinek, aki lehetővé tette, hogy ilyen élményben legyen része az évfolyamunknak.

 

Bp., 2018. május 15.

Csaba Lili 7.b