Március 2-án már 4. alkalommal került megrendezésre a BME - n a Medve Matek Élménynap, melyen iskolánk tanulói Farkasné Balogh Éva, Szegedi-Vargháné Bednay Györgyi és Virga Mariann tanárnők kíséretében vettek részt. Különböző matematikához kapcsolódó standokon próbálták ki tudásukat, és türelmüket. Játszottak ördöglakattal és furfangos fejtörőket oldottak meg.  Akik a különböző matematikai alakzatok meghajtogatásához kaptak kedvet, az origami stand várta őket.

A délelőtt folyamán meghívott professzorok és matematikusok tartottak kisebb előadásokat.

Az ebédet követően kiscsoportos foglalkozások kezdődtek. Volt ahol fogpiszkálót szurkálhattál narancsba, majd kidekorálhattad filccel gömbi háromszögeket keresve. Volt, ahol titkosírást fejthettél meg, vagy mindössze egyetlen vágással szebbnél - szebb mintázatokat készíthettél papírból. A "Vágó Pesta" elnevezésű kvízen vizespalack lecsapásával jelezhetted, ha tudtad a helyes választ.

Míg a pedagógusok két kerekasztal beszélgetés közül választhattak, a diákok játékos csapatversenyen próbálhatták ki matematikai tudásukat, együttműködésüket.

A program zárásaként medvés nyereménytárgyakat sorsoltak ki a Medve Matekhoz kapcsolódó kviz kitöltői között.

 

Néhány kép az élménynapról: