Előkészítő órák:

 

    2018. november 10.

        Múzeumi nap:

            Mivel a Magyarság háza nem tudott bennünket fogadni, a Hagyományok házába irányították a három

            osztályt, ahol nagy népszerűségnek örvendő interaktív - népviseletekkel és néphagyományokkal

            kapcsolatos - feladatot oldottunk meg, illetve részt vettünk egy bőrdíszműves foglalkozáson, ahol a

            gyerekek ördöglakatot vagy különböző formájú medálokat készíthettek bőrből. Megismerkedhettünk a

            bőr kikészítésének folyamatával is. Végül megtekintettük az itt végzett hallgatók vizsgadarabjait is,

            melyeket a magyar nyelvterületről származó hagyományos motívumokkal, de modern technikával

            készítettek el.

 

    2019. március 29.

        Határtalanul! - előkészítő előadás és vetélkedő

            Iskolánk igazgatója, Hirmann László tanár úr, Virga Mariann és Maierné Debreczeni Kinga tanárnők

            nagyon érdekes és hasznos információkat tartalmazó előadást tartottak Erdélyről a hetedik

            évfolyamnak.

            Hirmann tanár úr Erdély történelmét és híres látványosságait mutatta be, Kinga néni az általunk

            meglátogatni kívánt helyekről mesélt sok érdekességet, Mariann néni pedig Erdély híres

            matematikusainak-Bolyai Farkas és János-életéről és munkásságáról osztott meg fontos információkat.

 

            Az előadás után azt a feladatot kaptuk, hogy nézzünk utána az erdélyi magyarok

            (a székelyek és csángók) kultúrájának és hagyományainak, mivel a vetélkedőben ilyen típusú

            kérdésekkel is találkozhatunk.

            A feladatokat csoportokban oldottuk meg. Témájuk nagyrészt az előadásra épült: történelmi, földrajzi,

            matekos és néphagyományokkal kapcsolatos kérdésekkel. A felkészülés során is sok újdonságot

            tudtunk meg és már nagyon várjuk a kirándulást!

 

    2019. április 8-12:

        Digitális témahét:

        Elkészült videóösszefoglaló megtekintése