Legjobb tanulónak járó vándorserleg: 

       

arany fokozat:

    Kajtor Enikő a 10.a:

        Enikő példamutató szorgalommal szerzett kitűnő bizonyítványt az idei tanévben. Kiváló tanulmányi

        eredményéért kitartóan és szorgalmasan küzd. Az iskolában mutatott példaértékű szorgalma mellett

        számos versenyen vett részt, melyeken többnyire kiemelkedő helyezéseket ér el. A közösség egyik

        legaktívabb tagja. Részt vett a lengyel cserediákprogramon is, így idén már kétszer járt

        Lengyelországban. Az országos diákolimpián negyedik helyezést ért el sportágában, és számos külföldi

        versenyen is sikeresen vett részt.

 

ezüst fokozat:

    Mező Ádám 10.a:

        Ádám töretlen szorgalmának köszönhetően kitűnő eredménnyel zárta a tanévet. Emellett lelkesen

        vállal közösségi feladatokat is, amelyet a rá jellemző precízséggel old meg.

 

bronz fokozat:

    Hladony Kristóf 9.a:

        Kristóf általános iskolás kora óta rendkívüli szorgalmáról tesz évről-évre tanúbizonyságot. Mi sem

        példázhatja ezt jobban, mint az a tény, hogy a gimnázium kilencedik osztályában is sikerült neki kitűnő

        eredményt elérni. A tanuláshoz való viszonyát legjobban saját gondolatai tükrözik. „Úgy gondolom,

        hogy minden tanóra tud érdekes lenni, és mindegyikből fontos a képzettség, mert az összes tantárgy

        a mi jövőnket szolgálja. „

 

 

Legjobb művészeti vándorserleg:

arany fokozat:

    Ősz Varga Lilla 11.b:

        Lilla minden tanévben szívesen indul rajzversenyeken. Ilyenkor megcsillogtatja tehetségét, biztos

        technikai tudását, festői képi világát. Munkái átgondoltak, ötletesek, lendületesek. Kedvenc

        technikája a festés, hiszen elmondása szerint a színekkel tudja legjobban kifejezni gondolatait. 

        Ebben a tanévben is Szőnyi István alkotóművészi ösztöndíjban részesült.

        Tehetséges, szorgalmas, a rajz tantárgyhoz való hozzáállása példamutató.

 

ezüst fokozat:

    Garamszegi Laura 11.a:

        Laura szívesen vesz részt rajzversenyen, keresi az alkalmat, hogy indulhasson pályázatokon.

        Kedvenc technikája a festés, de a grafikai műfajokban is jeleskedik. Festményei érzelemgazdagok,

        nagyon látványosak. Szívesen készít irodalmi alkotásokhoz illusztrációt. Érdekli a

        képzőművészet, örömmel lapozgat művészeti albumokat, gyakran jár kiállításra.

 

bronz fokozat:

    Seszták Anna 9.b:

        Anna zene és a művészetek iránti szeretete már kiskorában megjelent. Iskolánk tanulói és tanárai

        a karácsonyi műsor alkalmával hallhatták énekelni, ahol mindenkit elvarázsolt hangjával.

        Mindig lehetett rá számítani legyen az Károlyi pódium, március 15-ei műsor, ballagás.

        Előadásai és személyisége új színt vitt az iskolai rendezvényekbe.

 

 

Legjobb sportoló vándorserleg:

 

arany fokozat:

    Kiss Eszter 9.b:

        Eszter ötéves kora óta műkorcsolyázik. Az országos bajnokságon kívül nemzetközi versenyeken

        is szerepelt. Bekerült a Magyar Műkorcsolya Válogatott tagjai közé. Két ízben Országos bajnokságon

        harmadik helyezést ért el és nemzetközi dobogós helyei 10-en felül számlálhatók.

        Jelenleg a felnőtt Magyar Szinkronkorcsolya Válogatott tagja, ahol célja a következő világbajnokságon

        való részvétel. Mind emellett képviseli az iskolát versenyeken és részt vesz a Vasas Műkorcsolya

        szakosztály munkájában, mint edző.

 

ezüst fokozat:

    Kenyó Petra 9.b:

        Petra már óvodás kora óta sportol, de tízéves korában találta meg azt a sportágat, ami igazán illik hozzá,

        ez a kajakozás. A központi Sport- és Ifjúsági Egyesületnél sportol. Kiváló eredményei bizonyítják

        a kajakozás iránti elhivatottságát: 2018-ban a Budapest bajnokságon a női ifjúsági U17-U18 kategóriában

        2. helyezést ért el; 2019-ben a Graboplast Maraton Magyar Bajnokságon U16 kategóriában 3. helyezést.

        Mind emellett tanulmányi eredménye is kimagasló.

 

bronz fokozat:

    Schneider Ádám 10.b:

        Ádám két csapatban is táncol és mindkettővel háromszor szerzett magyar bajnoki címet. Nagyon sokat

        és keményen dolgozik céljai eléréséért. A csendesebb időszakokban csak két-három órás edzései

        vannak - hetente háromszor, de egy-egy nagy verseny előtt ennek a többszörösét próbálják.

        Ádám példája mutatja, hogy a befektetett munka meghozza gyümölcsét: már fellépett az X-Faktorban

        és John Newman mögött a Papp László Sportarénában is.

 

 

Kiváló Közösségi munkáért vándorserleg: 

   

arany fokozat:

    Mayer Eszter 10. a:

        Eszter az osztály motorja, lelke, tehetséges ügyintézője. Szervezőkészsége sokféle területen

        megmutatkozik. Kilencedik osztály óta részt vesz a diákönkormányzat munkájában, szívesen segít

        a vetélkedőkön, a Károlyi napok rendezvényein. Megbízható osztálytárs, jól tud irányítani,

        emellett kiváló csapatjátékos, nélküle nem kezdődhet el egyetlen rendezvény sem.

 

ezüst fokozat:

    Szalay Petra 10.b:

        Petra már több éve állandó konferálója és a fellépője az iskolai rendezvényeknek. Ebben a tanévben

        ő volt a Károlyi Pódium háziasszonya, sőt énekelni is hallottuk a rendezvényen. Fellépett az iskola

        legnagyobb szabású rendezvényén, a szalagavatón is.

 

 

Kiváló osztályközösség vándorserleg:

 

arany fokozat:

    10.a osztály:

        Nem csak magukkal, hanem másokkal is foglalkoznak. Osztálykarácsonykor az átmeneti

        gyermekotthonban élő gyerektársaikat ajándékozták meg. A kitartás és az egymásra való odafigyelés

        is rájuk vall, legyen szó akár egymás meglepéséről a szülinapok alkalmával.

        Az iskoláért is sokat tesznek, akár a Károlyi Fesztiválon való függönyhúzásban, ruhatározásban és

        jegyeladásokban, akár az október 23-i műsor megvalósításában, de még teafőzésben is otthon

        vannak. Kicsinosították a termüket, emellett ősszel az előudvart is kigazolták és kitakarították.

        Összetartásuk és az önzetlen tenni akarás miatt érdemesek a díjra.

 

ezüst fokozat:

    10.b osztály:

        Az osztály tagjai idén is sok osztályprogramon vettek részt pl. korcsolyázás, lengyelországi kirándulás,

        paintball. Az év fő feladatát, a gólyanap megszervezését kiválóan teljesítették. Az osztály tagjai

        a tanulásban segítik egymást, amelyre példa, hogy az osztály facebook csoportjában mindig

        megtalálhatók a házi feladatok, így a hiányzók könnyen tudják pótolni a lemaradásukat.