Felvidéken a Károlyi István Általános Iskola diákjai - beszámoló a Határtalanul program megvalósulásáról

 

Az előkészületek

Az első előkészítő foglalkozáson a résztvevő diákoknak három pedagógus beszélt a meglátogatni kívánt terület földrajzáról, történelméről, és magyar irodalmi vonatkozásairól. A következő alkalom a szülőknek szólt, ahol megismerhették a tervezett útvonalat, és az utazással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

Május 1. Selmecbányán megnéztük a város főterét, a szentháromság szobrot, és kívülről a líceum épületét. Ezután a faragott Betlehemet néztük meg, amelyben a különféle foglalkozások jelennek meg, és szinte minden faragott figura mozog. Ezután átsétáltunk az Újvárba, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt a városra majd felmentünk az Óvárhoz. Következő állomásunk Besztercebánya volt, itt megnéztük a szlovák felkelés emlékművét, majd a főtéren egy feladatlap segítségével ismerkedtünk főbb nevezetességekkel. A buszhoz visszatérve még meglátogattuk a szabadtéri harckocsi kiállítást, ami nagyon érdekes volt. Innen utaztunk a szálláshelyükre Rimakokovára, ahol finom vacsorával vártak minket. Nagyon jó volt a szálláshely, kényelmes, tiszta szobák, bőséges étkezés, ahol tekintettel voltak a gluténérzékeny és a cukorbeteg gyerekekre is. A hidegcsomag, amit ebédre kaptunk elég volt, finom volt. A szállásadók kedvesek voltak, minden kérésünket teljesítették

Május 2. Poprád érintésével Késmárkra utaztunk, ahol először az evangélikus templomban megkoszorúztuk Thököly Imre sírját, majd megtekintettük a híres evangélikus fatemplomot. Ezután  a várban megismertük Thököly nevéhez fűződő emlékeket és a korra jellemző tárgyakat pl. különféle fegyvereket, bútorokat. A városban sétálva a főteret és a régi házakat csodálhattuk meg. Innen utunk a Magas-Tátrába vezetett, ahol felsétáltunk egy rövid túra keretében a Poprádi-tóhoz. Nagyon érdekes volt, hogy még hó borította a hegyeket, a tó pedig be volt fagyva. Késő délután értünk vissza a szállásunkra.

Május 3. Délelőtt a betléri Andrássy kastélyt látogattuk meg idegenvezetéssel, sétáltunk a hatalmas parkban, majd átmentünk a gombaszögi cseppkőbarlanghoz. Itt egy vezetett túra segítségével ismerkedtünk meg a cseppkőbarlang kialakulásával, érdekességeivel, pl. a hosszú különleges szalmacseppkövekkel. Innen Rimaszombatra utaztunk ahol a város magyar vonatkozású emlékekről hallgattunk érdekességeket. 

Május 4. Az utolsó nap Kassára látogattunk. Először a Rodostó házban néztük meg a kiállítást II.Rákóczi Ferenc életéről, majd a városközpontban sétáltunk ahol megismerkedtünk a város híres műemlékeivel, majd a Szent Erzsébet katedrálist csodáltuk meg. Az altemplomban megkoszorúztuk II.  Rákóczi Ferenc sírját, majd hazafelé indultunk Budapestre.

Az utazás utáni események

Az utazáson résztvevő tanulók saját fotóikból egy vetítést (power point) készítettek a négy nap eseményeiről, majd előadták az osztálytársaiknak és a hatodik évfolyamosoknak, Az előadáson a kísérő pedagógusokon kívül részt vett az iskola igazgatója és igazgatóhelyettese.

A 7.évfolyam egy-egy határon túli területről (Erdély, Felvidék, Délvidék) plakátot készített, amit a bejáratnál helyeztek el a Nemzeti összetartozás napjára készült megemlékezésre, majd iskolarádióban rövid műsort adtak elő. Osztályonként két diák koszorút helyezett el az újpesti István téren a Fájdalmas anya szobránál.

A tanulók utazás során készített fotóikat benevezhették egy fotóversenyre, melynek első három helyezettje jutalmat kapott. 

A program feldolgozását segítette a diákok játékos vetélkedője, totója, a felvidéken átélt élményekről, új ismeretekről.