Alsó tagozatunkon 12 tanulócsoport működik, összesen 25 jól felkészült, elkötelezett pedagógus irányítása mellett. Minden osztályt legalább két tanító vezet, úgy, hogy a tantárgyakat és a…
A 2025/26-os tanévben folytatjuk az ingyenes tehetséggondozó programozói szakkört, mely a Kovács Mihály Országos Grafikus Programozó Versenyre készít fel, 45 perces foglalkozásokkal, félévenként 14 alkalommal. Az előző…
A 2025/26-os tanévben meghirdetjük a „Számítógépes alkotások” szakkört, a sikeres alsó tagozatok „Játsszunk informatikát” szakkörök folytatásaként. A foglalkozások célja: Ø Gyermekük készségszinten tudja használni az alkalmazói…
Benedek Elek születésnapját ebben az évben is méltón ünnepelték meg az alsós diákok. Szeptember 30-án reggel felsős meseolvasók érkeztek az osztályokba, ahol egy-egy népmesét olvastak…
A zene ünneplésére gyűlt ma össze az alsó tagozat. A műsor első részében a 80 éve elhunyt Bartók Béláról emlékeztünk meg narrátorok és videórészletek segítségével,…
A Magyar Dal Napját – Presser Gábor ötlete nyomán – 2008-ban rendezték meg először, azóta hagyományosan szeptember második vasárnapján ünnepeljük. Rádión keresztüli rövid köszöntővel kezdődött a nap…
„Játsszunk informatikát – számítógépes (tan)órák”, valamint „Kis grafikus programozó” szakkörök indulnak A 2025/26-os tanévben ismét meghirdetjük a 2-4. osztályos alsós tagozatos diákok számára az önköltséges…
Strandolással kezdtük a tábori programot Kecskeméten, és strandolással fejeztük is be Tősfürdőn. A kettő között pedig igen sokféle tevékenységben volt része és lehetősége mindenkinek. Szakmai…
Michael Ende: A Végtelen Történet (részlet) A főszereplő kisfiú, Barnabás gondolataiból: „…Azt szeretném tudni (…), mi is van egy ilyen könyvben, amíg csukva van. Természetesen…
Tanszerlistáink a 2025/26. tanévre 1. a tanszerlista_2025-2026 1. b tanszerlista_ 2025 1.c_Felszereléslista 2.a_tanszerlista 2.b_tanszerlista 2.c_felszereléslista 2025-26. 3.a felszereléslista 3.b tanszerlista_2025-2026. 3.c tanszerlista 4.a felszereléslista…