Iskolánk névadója, Újpest alapítója, Gróf Károlyi István 1797. november 18-án született. Ennek emlékére szervezzük meg minden évben a KÁROLYI-napokat ebben a hónapban. Sor került az idén…
Különleges hangulata van a versmondó-versenyeknek. A résztvevők izgalma, lelkesült állapota melegséggel tölti meg a termet és a jó érzésű zsűritagok szívét is. Kis tablóinkon bemutatjuk…
November 20-án a Károlyi-napok keretében került sor a hagyományos felolvasó-verseny megrendezésére. A kis könyvtárban gyűltek össze a 2., 3. és 4. évfolyam legjobb olvasói, hogy…
A Károlyi-napok keretében rendeztük meg a matematikai csapatversenyt. A három fős csapatokban minden osztályt egy fő képviselt. Az eredmények a következők voltak: 1. évfolyam I.…
A tanulók, valamint pedagógusok részére kiosztásra került notebookokkal kapcsolatos kárbejelentési kötelezettség:Amennyiben az eszközök károsodnak, vagy a tulajdonlásban történik változás, az alábbi címen kell jelezni:Szentpéteri Hajnalka…
Karácsony közeledtével iskolánk évről-évre segélyakciókat szervez rászorulóknak. Idén a legelesettebbek között alighanem ott vannak a háború sújtotta Kárpátalján élő magyarok is. Beregszász mellett, Sárosorosziban van…
Tisztelt Vizsgázók!Az őszi érettségi időszak lezárult.Mindazok, akik nem vették át törzslapkivonataikat, bizonyítványaikat, tanúsítványaikat megtehetik ezt a jövő héten hétfőtől péntekig hivatali időben.Hétfő-csütörtök: 8.00-15.30Péntek: 8.00-14.00 Üdvözlettel:…
Tisztelt Vizsgázók! Elkészült a szóbeli vizsgabeosztásunk. Kérjük, mindenképp ellenőrizzék le, hogy megfelelő időben érkezzenek. Amennyiben olyan tantárgyból tesznek vizsgát, amelynél felkészülési idő van, kérjük, a…
November 8-án rendezték a hagyományos és igen rangos, népszerű Bolyai anyanyelvi csapatversenyt. A 3–4. évfolyamról összesen 14 csapat, azaz 56 gyerek nevezett be a versenybe.…
Tisztelt Látogatók! A Középiskolai MTA Alumni Program keretében megvalósult előadásokról szóló beszámolókat ITT TALÁLJA! Az előadások videofelvételei ITT ÉRHETŐK EL, további fotók megtekintéséhez…