2012. április 22.
Károlyis pedagógusok a színpadon

Vannak evidenciák, melyekre csak akkor figyelünk föl, ha valaki váratlanul megfogalmazza, kimondja azokat. Egyesek szerint nem is kell kimondani az ilyeneket, mert kínosan közhelyesnek minősül, ezért aztán legtöbbször kerülendő is ezzel élni.

De vannak kivételes pillanatok. Ilyen volt például az, amikor a „zsűri szájából” hallottuk 2012. április 14-én az Újpesti Folkfesztiválon, hogy „amíg ilyen tanító nénik kezében nevelődnek gyermekeink az iskolában, addig biztosak lehetünk benne, hogy jó kezekben vannak”. Fellépett ugyanis a Hajnal néptánccsoport, mely tanítókból és néhány tanár részvételével alakult meg néhány éve iskolánkban.

Az elején még nem volt tudatos, hogy „csoport” lesz belőle. Egy adott alkalomra álltak össze néptáncolni, aztán kiegészült a fellépők köre tanárokkal is. Nagyon jó volt átélni a szemlélőnek is a készülődést, nagyon jó volt látni, hogy a napközben elfáradt pedagógusok délután a szintén fárasztó táncolásban „pihenik ki” magukat. Saját akaratukból, saját kezdeményezésből. Nem volt szükség másra, csak egy mosolyra, kis biztatásra a vezetőség részéről. No meg persze szakértelemre a koreográfiák létrehozásához, a betanításhoz, és tehetségre a megvalósításhoz.
És ahogy telnek az évek, a kicsit mindig változó összetételű „csapat” egyre rutinosabban, egyre ügyesebben mozog a színpadon. Amatőrök. Különböző előképzettséggel, gyakorlattal rendelkeznek a tagok, de ez ma már alig látszik. Produkciójuk egyszer csak átlépte azt a határt, ameddig csak belterjes meglepetésként hatott, nagy tetszést kiváltva a gyerekek és szüleik körében. Ma már ez a csoport művészeti élményt tud nyújtani a nagyobb nyilvánosságnak is. A színvonal egyre jobb, a mozdulatok egyre pontosabbak, egységesebbek, profibbak. Legutóbbi fellépésük egyértelmű bizonyíték volt erre. Amatőrök maradtak, de a szónak a legpozitívabb, legtisztább értelmében.
Köszönet érte minden résztvevőnek. Külön köszönet az „együttes” fáradhatatlan vezetőjének, Nagy Hajnal tanítónak. Nem kívánhat mást az ember, mint további örömteli kitartást, erőt a folytatáshoz. És persze sok sikert!

Veszprémi Ildikó igazgatóhelyettes