2012. október 23.

Megismerkedésünk a Gólyatáborban kezdődött. Segítettünk egymásnak túlesni a tábor nehézségein, pedig még egymás nevét is alig ismertük. Három nap után úgy tértünk haza, mintha mindig is ismertük volna egymást és alig vártuk, hogy elkezdődjön az iskola.

Az első pár hét gyorsan eltelt, hiszen napjaink nagy része azzal telt, hogy megismerjük tanárainkat és a másikat minden oldaláról. Igen változatos érdeklődésű az osztály, hiszen sokan sportolnak pl: kajakoznak, fociznak, lovagolnak, vagy éppen táncolnak, de kiemelhetek olyan osztálytársaimat, akik a művészetekben kiemelkedők pl: rajzban, versírásban, éneklésben, gitározásban és versmondásban. A mi osztály közösségünk pontosan ettől ilyen jó, mert mindenki ezt a pici építő elemet teszi bele önmagából.

Barátságunk és összetartásunk egyre szorosabbá vált, és hogy ezt bizonyíthassuk, egy osztálytánccal kellett készülnünk a Gólyabálra. Egész nap gyűjtöttük a pontokat a győzelem reményében. Még akkor sem keseredtünk el, amikor egy ponttal megelőzött minket a másik osztály. Rájöttünk, nem is a győzelem volta a fontos, hanem az, hogy együtt voltunk és jól éreztük magunkat a feladatok megoldása közben. Így azt mondhatom, hogy a Gólyabál osztályközösségünk jó építőelemévé vált.

Ezután éltük a gimnazisták megszokott életét. Dolgozatok, felelések, tanulmányi versenyeken való részvétel, különösen kiemelkedő sikereket értünk el angol, német, matematika, fizika tantárgyakból. A fáradságos munka után jól kipihentük magunkat természetesen ezt is együtt, például egy mozi kíséretében. Együtt készültünk az iskolai karácsonyi műsorra és együtt izgultunk a Pódiumon fellépő társainkkal.

Lassan itt az év vége, ezért gyakran eszünkbe jutnak olyan dolgok, amik ebben a tanévben történtek velünk. Ezeken a dolgokon jót mosolygunk, de aztán belegondolva néhány dolog megváltozik. Jövőre nem mi leszünk a gólyák, most már mi megyünk segíteni nekik a Gólyatáborba, és mi szervezzük a jövő évi Gólyabált.

Egy év eltelt a négyből és mi sajnáljuk is meg nem is.  Jó társaságban gyorsan repül az idő!
 

Kis Boglárka

SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUMBAN A 10.A

2010.09.10.-én, pénteken elvitt minket Szabó Rita tanárnő a Szépművészeti Múzeumba. Amikor elindultunk, nagyon rossz volt az idő, bár az eső MÉG nem esett. A buszon nagyon jó volt a hangulat, beszélgettünk nevettünk. A tanárnő is velünk beszélgetett, ami nagyon jó volt. Megérkeztünk a múzeumhoz, nyitás előtt 10 perccel, persze hogy az eső elkezdett szakadni. Sebaj megoldottuk. Volt ott egy nagy fa, beálltunk alá. 10 perc után végre beengedtek minket, és nem áztunk tovább. Bementünk, a tanárnő elment a jegyekért, mi addig leadtuk a ruháinkat a ruhatárba. A tanárnő a jegyekkel együtt jött le utánunk, és leadta a kabátját, majd utána bementünk a kiállításra. A tanárnő mindenkinek adott a kezébe egy lapot, és avval engedett utunkra, hogy:
„Keressetek magatoknak egy egész alakos szobrot, és rajzoljatok.”
Mindenki elindult a saját feje után. Mire mindenki megtalálta a tökéletes ”rajzalanyt”, eltelt 10 perc. Elkezdtünk rajzolni. Volt ahol volt fotel és le lehetett ülni, és volt olyan szobor amit csak állva lehetett rajzolni. Ahol állni kellett, nem csüggedtünk, feltaláltuk magunkat, és a földre ültünk.:
Rajzoltunk és rajzoltunk és rajzoltunk, majd egyszer csak megjelentek a turisták, és azt vettük észre hogy nem a szobrot, hanem minket fényképeznek. Nagyon vicces volt, mert voltak olyan emberek is, akik még oda is jöttek megnézni a rajzainkat, és dicsértek minket. Mivel a művészettörténet órának is egyszer vége van, így mi is indultunk vissza a suliba. Az eső persze hogy szakadt, jól megáztunk, mire visszaértünk.
Szerintem nyugodtan mondhatom mindenki nevében, hogy nagyon jól éreztük magunkat ezen a napon, és szeretnénk még több ilyen órát.


Csorba Nikolett