Illyés Gyula : Petőfi Sándor (részletek)
Kiskőrös lakossága a kisded megszületése idején nagy többségében szlovák.
A szorgalmas és szegény szlovákok alig száz éve kerültek a községbe; a falu náluk is szegényebb mészárosa, a kisded apja pedig pontosan egy éve.
A lutheránus templomban, ahol a kisdedet megkeresztelik – sietve, még születése napján, mert oly gyöngécskének látszik, hogy a bába egy napnyi életet sem jósol neki – szlovákul zümmög a zsoltár. Jórészt ezen az édes, hegyi patak csörgésű nyelven adják tovább a jámbor asszonyságok is a híreket az újszülöttről – szerencsére hétről hétre erősödik. De nem sokáig babusgathatják. Huszonkét hónapos korában […] a csecsemő szülei otthagyják Kiskőröst, Félegyházára költöznek.
A módos, színmagyar parasztvárosba, amelynek lakosai büszkén emlegetik származásukat. Magyarok? Nemcsak színmagyarok, hanem ráadásul kunok ők, amin valami olyasmit értenek, hogy a magyaroknál is magyarabbak. Sőt még a kunok közül is kiválnak: jászokkal vegyült kiskunok, ami kétségtelenül csak a föld legelső népét jelentheti. Szabadok, lovon járnak, s akkora határuk van, mint egy birodalom. Az őshazát, a dicső Attila királyt ők még többet emlegették. Méltán, ők tiszta ogurok, az új hazába jó háromszáz éves késéssel jöttek be, merészek, villogó szeműek, feketék, s hun rokonság ide vagy oda, igen szépek, s ezt ők is tudják.
Legyen boldog és érezze megtisztelve magát, akit maguk közé fogadnak, aki tanyát verhet itt, a világ közepén.