2013. június 06.

3.nap: Técső, Visk, Huszt

Reggel hétkor osztályfőnökünk, Zsuzsa néni keltett minket. Egy óránk volt arra, hogy beágyazzunk, felöltözzünk, megmosakodjunk. Ezután az ebédlőben megreggeliztünk, az étel most is nagyon finom volt.

Reggeli után a busznál gyülekeznünk. Kilenc körül indultunk el az aznapi városnézésünk helyszínére, a técsői református templomba.

A buszon kb. 3 órán keresztül utaztunk. Eközben megálltunk egy helyi bevásárlóközpontban, hogy mindenki tudjon magának valami nassolnivalót venni.

Mikor megérkeztünk Técsőre, először a város központi parkjában lévő Kossuth- mellszobrot néztük meg, amely időrendben a hatodik a világ köztéri Kossuth-szobrainak. A técsői magyarság állította közadakozásból. Alkotója Gerendely Béla. A két méter magas talpazaton lévő bronzszobrot 1896. május 8-án avatták fel. Koszorúnk elhelyezése után elsétáltunk a templomhoz.

Szép, öttornyos építmény volt, kívül fehér-sötétkék színekben pompázott. Belül kis kézzel festett egyedi kazettákkal díszítették a plafont. Az oltár különlegessége, hogy csak a templomon kívülről, egy lépcsőn lehetett felmenni rá.

A templom egyik tornyában megtaláltak egy 1600-as évekből származó magyar zászlót, amit az akkori ott élő emberek rejtettek el, hogy megőrizzék magyarságuk egyik jelképét. Napjainkban a zászló a templom ereklyéje, melyre mindenki nagyon büszke.

Ezután megebédeltünk a vad folyónak számító Tisza partján. Megemlékeztünk a tiszai halpusztulásról, melynek során a nagybányai Aurul bányavállalat létesítményéből a Lápos folyóba, onnan a Szamosba, majd a Tiszába folyt át a méreganyag. Hideg ebédet kaptunk, de nagyon ízlett mindenkinek. Kavicsokat dobáltunk a folyóba, jó volt egy kicsit megmozgatni a végtagjainkat. Sajnos nagyon hamar elment az idő, és vissza kellett mennünk a buszhoz. Indultunk Viskre….

Kb. másfél óra volt az út. Utazás közben csodás tájakat láttunk. Mikor kiszálltunk a buszból, egy hatalmas fa kapu tárult a szemünk elé, mögötte a Viski templommal és a gyönyörű kertjével.

A templom külső falán, a bejárat fölött volt egy napóra, amihez egy történet fűződik, miszerint a templom restaurálásakor az egyik munkás, görbének találta az óra mutatóját, ezért kiegyenesítette. Így az óra napjainkig rosszul jár.

Amikor a templomba léptünk, rögtön a különleges, fakazettás mennyezetre festett magyar címerre esett a tekintetünk.

Visken egyébként nagyon gyakori az árvíz, ezért az ott lakó emberek kövekkel jelzik az árvíz nyomait a fatemplom belső falán, így az emlékükbe vésik: az ember nem szállhat szembe a természet erejével.

Visk után Huszt következett. Amikor kiszálltunk a buszból, az idegenvezető rögtön felhívta a figyelmünket, arra, hogy a hegyen se le, se föl ne szaladjunk, mert nagyon balesetveszélyes. Elkezdtünk felfelé sétálni, egy darabig még betonozott részen, egy idő után azonban erdős úton kellett másznunk. Nagyon zavart minket, hogy a hegy környékén rengeteg a szúnyog volt.

A hegytetőre felérve megpillantottuk Husztnak romvárát. Itt a fiúk elszavalták Kölcsey Ferenc versét, melynek címe megegyezik látogatásunk helyével. Igaz, hogy a hegymászás nagyon fárasztó volt, de megérte, mert csodás kilátás tárult a szemünk elé. Beláttuk egész Husztot, Ungvárt, és környéküket. Láttuk az ottani ortodox templom tetejét is, mely a napfényben ragyogóan csillogott. A romvár előtt sokat fényképezkedtünk.

Lefelé menet a fiúk egy része a tilalom ellenére futásnak eredt, aminek sajnos borzalmas következménye lett: Dominik annyira gyorsan futott, hogy megbotlott, és felszakadt a térde. Nem tűnt nagyon súlyosnak, senki nem gondolta volna, hogy össze kell varrni… Hegyről lefele az idegenvezető és Norbi segítették a járásban. Mikor leértünk, felszálltunk a buszra és Zsuzsa néni lefertőtlenítette és bekötözte Dominik térdét. Kb. három órát utaztunk a szállás felé. Az otthonnak volt saját ápolója, és ő mondta, hogy a Dominik sebét össze kell varrni, mert súlyosabb, mint gondoltunk. Kihívták a mentőket, akik az ungvári kórházba vitték őt. A sebet nagyon szépen összevarrták. Miközben vártuk a híreket osztálytársunkról, megvacsoráztunk, milánói makarónit ettünk.

Evés után ember a földönt játszottunk és tévét néztünk. Vinnünk kellett a táborba sima fehér pólót, amit utolsó este minden társunkkal aláírattunk.

11 óra körül visszatért a szállásra Dominik és Zsuzsa néni. Elmesélték, hogy a sebet hat öltéssel varrták össze, érzéstelenítéssel. Osztálytársunk lábát meg is röntgenezték, mert azt gondolták, hogy elmozdult a porc. Szerencsére tévedtek.

Fárasztó napunk volt és mindenki szívesen ment el aludni.


Gyetvai Dorka, Ruff Dia