2013. június 06.


4. nap: Nagydobrony- Ungvár- Kisszelmenc- Budapest


Az utolsó napon, amikor felébredtünk nagyon nem szerettünk volna hazamenni. Nagyon megszerettük az itt lakókat, a környezetet és az utazást is.

Ébredés után összecsomagoltunk, megreggeliztünk. Kenyeret kaptunk felvágottal, ami a többi reggelihez hasonlóan, nagyon finom volt. Az útra mi magunk csinálhattunk szendvicseket kiflikből. Elbúcsúztunk szállásadóinktól, és elindultunk Ungvár városába.

A buszon, (az emeleten, ahol a mi osztályunk ült), remekül szórakoztunk. Nemcsak a mai napon, de végig a négy napos kirándulás ideje alatt is.

Ungvár, Kárpátalja legnagyobb városa. Nevét az Ung folyóról és váráról kapta. Elhaladtunk a vár mellett, majd pedig egy csodaszép néprajzi múzeumban néztünk szét. Margó nénitől tudjuk, hogy az 1950-es évek végén és az 1960-as évek elején épült a szabadtéri múzeum. Szakértők járták Kárpátalja falvait, és felmérték, hogy milyen épületeket érdemes lebontani, és Ungvárra szállítani és eredeti formájában újraépíteni. Az előkészítő munkák közel egy évtizedig tartottak. A skanzent végül 1970-ben nyitották meg.

Lakóházakat, kamrákat, háztartási eszközöket és berendezéseket láthattunk. Ezen kívül iskolát, templomot, harangtornyot is bemutattak a múzeumban. A házak többsége fából készült, úgynevezett rönkházak voltak.

Ezután sétálni mentünk és megnéztük az ungvári Zsinagógát. Majd pedig a folyónál, a korláton, találtunk egy kicsi Liszt Ferenc-szobrot, ami nagyon aranyos volt. Végigsétáltunk az Ung folyó partján, majd pedig Ungvár egy kis vásárát néztük meg. Sajnos sokunknál nem volt hrivnya, ezért nem tudtunk vásárolni, de sok érdekes népművészeti tárgyat láthattunk. Visszaszálltunk a buszra, és Kisszelmencig utaztunk. Margó néni már a buszon elmondta nekünk, hogy a települést a II. világháború után kettészelte az akkori szovjet- csehszlovák határ, szétszakítva az ott élő családokat. Ma Kisszelmenc Ukrajnához, Nagyszelmenc Szlovákiához tartozik.

Szétnéztünk a boltokban, bevásároltunk a hazaútra. Ettünk jégkrémet, aminek az íze kicsit szokatlan volt, de nem volt rossznak mondható, inkább csak más, mint Magyarországon.

Nem maradt más hátra, elindultunk haza. Margó nénitől elbúcsúztunk a határ közelében, mi pedig folytattuk utunkat. A határon több órát álltunk, de miután az ellenőrzéseknek vége lett, szabad volt az út hazafelé. Még pár órás buszozás következett, majd pedig körülbelül fél 11h környékén hazaértünk.

Az utazás feledhetetlen élmény volt, köszönjük, hogy részt vehettünk benne.


Farmosi Viktória és Nagy Brigitta