2013. június 06.


1. nap : Budapest- Sárosoroszi- Beregszász- Nagydobrony

Egy napos májusi reggelen, 2013. május 6-án Újpest egyik híres cukrászdájának parkolójából indultunk 4 napos kárpátaljai kirándulásunkra. Nagyon örültünk, amikor egy kétemeletes busz parkolt le előttünk. Elfoglaltuk a helyünket, és kezdetét vette az utazás.

Tudtuk, hogy sokat utazunk majd, ezért mindenki hozott magával egy-két játékot, kártyát. Pár óra alatt értük el a magyar-ukrán határt, ahol körülbelül fél óra alatt sikerült átjutnunk. A határ túloldalán már várt az idegenvezetőnk, Margó néni, aki az egész utazás alatt nagyon sok hasznos információval látott el minket.

Sárosoroszi felé haladva Margó néni bemutatta a környező falvakat, és megmutatott egy nagyon szép Árpád-kori templomot. Ez nem csoda, hiszen azt is megtudhattuk, hogy Sárosoroszi település már az Árpád-korban is létezett, és nevének utótagját (oroszi) az ekkor betelepült orosz jobbágyokról kapta. A ’sáros’ előtag pedig a táj vizes jellegével hoztató összefüggésbe, hiszen a Borzsa- patak itt folyik.

Azt is hallottuk, hogy egy monda szerint még 1711-ben II. Rákóczi Ferenc utolsó, Salánkon megtartott országgyűlésével egy időben, a kurucok a közelben emelkedő Kelemen-hegy gyomrában rejtették el a hazája elhagyására készülő nagyságos fejedelem kincseit.

Alig egy óra múlt el csak a határon való átlépésünk óta, amikor azt vettük észre, hogy felnőttek és gyerekek hada tűnik fel az egyik utcában egy épület előtt, ami tulajdonképpen maga a testvériskolánk volt.

2010-ben már néhány tanárunknak volt alkalma az itteni gyerekekkel találkozni, azonban mi csak most találkoztunk az itt élő diákokkal.

Kiszálltunk a buszból, és bementünk az iskola épületébe. Először az iskola udvarára invitáltak minket, ahol kárpátaljai magyar költők gyönyörű verseit énekelték el az itteni diákok könyvtárostanáruk kíséretében. Eztán megebédeltünk, (nagyon finom gulyásleves és fánk volt az ebéd), majd pedig egy focimeccset játszottunk az ottani diákokkal.

A meccs végén megnéztük a település nevezetességeit, a katolikus és a református templomot. Mindkét templomban meghallgattuk a templomok történetét, és a templomba járó közösség életéről is meséltek nekünk. Azt is hallottuk, hogy a 2001-es nagy árvíz mindkét templomot megrongálta, csak a helyiek áldozatos segítségével, és adományokból tudták felújítani azokat.

Visszamentünk az iskolába, elbúcsúztunk a gyerekektől és tanáraiktól, és folytattuk utunkat Beregszász felé. A buszon azt hallottuk Margó nénitől, hogy Beregszászban él a legnagyobb magyar közösség. A város kulturális központ is. Van színháza, az lllyés Gyula Magyar Nemzeti Színház, és itt van az Arany Páva Étterem is. Ez utóbbit is láttuk.

A település történetéhez pedig egy legenda kötődik. Eszerint a környéken legeltette gulyáját egy Szász nevű pásztor, amikor a szomszéd bika rátámadt az ő vezérbikájára. A két állat élet-halál harcot vívott egymással, patáikkal erősen feldúlták a gyepet. Miután Szász botjával rásújtott az idegen bikára és elkergette, az egyik gödörben rengeteg aranyat talált. A hatalmas kincsből templomot építtetett, s így hamarosan benépesült a környék.

Más magyarázat szerint a Beregszász név a berek (liget) szóból ered, a szász utótag pedig egykori szász lakosaira utal.

A város történetéhez az is hozzátartozik, hogy II. Rákóczi Ferenc fejedelem többször megfordult Beregszászban. Itt adta ki felkelésre buzdító kiáltványát, melyben zászlaja alá szólított mindenkit, akinek fontos a haza és a szabadság.

Járt a településen több híres- már általunk is tanult- költő : Kazinczy Ferenc, Kölcsey Ferenc, Petőfi Sándor és a Tisza folyó szabályozásának kapcsán Gróf Széchenyi István is.

A buszból kiszállva, a Beregvidéki Múzeumot néztük meg, ahol sok érdekes tárgyat tekinthettünk meg: zászlót, fegyvereket, kitüntetéseket, festményeket, szobrokat, rádiókat, írógépeket, valamint korabeli érméket. Ebben a városban élt Fedák Sári operetténekesnő is. Képeslapok sokasága idézi szerepei sokaságát.

A tárlatvezető úr elmondta, hogy a Beregvidéki Múzeum az egykori Bethlen-kastély épületében található. A kastélyt még Bethlen Gábor fejedelem építette 1629-ben. Ez az épület Beregszász legrégibb épülete. Azért is fontos még ez az épület, mert ebben adta ki 1705-ben II. Rákóczi Ferenc nagyságos fejedelem a felkelésre buzdító kiáltványát.

A legutolsó állomásuk, a szálláshelyünk települése volt, Nagydobrony. Margó néni minden időt kihasznált, hogy újabb érdekes történeteket meséljen nekünk, amíg elérjük szálláshelyünket. Tőle tudjuk, hogy a tatárjárás idején a tatárok tejesen elpusztították a falut. Sok megpróbáltatás érte az itt lakókat.

Nagydobrony nevéről Margó néni az mesélte, hogy egyrészt a Dobó család birtoka volt, innen is eredeztetik a nevét, másrészt Nagydobronyt tölgyerdők veszik körül, aminek szláv neve: ’dub’, így is érthető a település névadása.

Jelenleg a lakosok körülbelül kilencven százaléka magyar, akik őrzik népművészetüket, népköltészetüket. Két híres zeneszerzőnk, Bartók Béla és Kodály Zoltán is gyűjtött népdalokat a településen.

A Református Líceum Kollégiumában volt szálláshelyünk, ahol körülbelül 70 árva, félárva gyermeket nevelnek. Lányok élnek itt együtt. Van játszóterük, sportpályájuk, és van egy kis gazdaságuk is: malacokat, teheneket, baromfit nevelnek, zöldségeket, gyümölcsöket termesztenek.

Mi a vendégházban szálltunk meg. Nagyon finom vacsora, majd a saját, és szomszédok szobái elfoglalása után lepihentünk, mert tudtuk, holnap tovább folytatódik az utazás.


Árvai András- Simon Bence