Nehezen találom a szavakat. Sohasem kellett még nekrológot írnom egy nálam fiatalabb emberről, különösen nem egy tanítványomról, akinek a fejlődését nap, mint nap átéltem, láttam, segítettem. Nem ez az élet rendje…
Balázs impulzív és dinamikus egyéniség volt, akinek mindig a helyén volt a szíve. „Ami a szívén, az a száján” - mondták rá sokan. Ezzel a tulajdonságával azonban sokszor átvállalta osztálytársai helyett a kínos pillanatokban való megszólalást és az esetleges szembe szegülést a tanári akarattal. Ment előre, megállíthatatlanul, úgy az életben, mint a futballpályán.
Emlékszem, hogy egy kevésbé jól sikerült félév után, szüleivel együtt nagyobb kitartásra, több munkára ösztönöztük. És Balázs erőt merített, küzdött összeszorított fogakkal és munka meghozta az eredményét. Sikerült javítani a jegyein, majd megszerezte a jogosítványt, végül leérettségizett.
Érettségi előtt beszélgettem vele a jövőjéről. Azt mondta akkor, hogy olyan hivatást szeretne, amelyben segíteni tud az embereknek. Megtalálta ezt a hivatást. Szeretettel csinálta, jól érezte magát az állomány tagjaként a kék egyenruhában.
Furcsa erről múlt időben beszélni. Furcsa arról beszélni, hogy szolgálatteljesítés közben életét vesztette egy értelmetlen közlekedési balesetben.
Halálával egy olyan károlyist veszítettünk el, aki sokaknak példát mutatott kitartásból és önfeláldozásból. Egy olyan embert gyászolunk, aki az életét adta a magyarok, a budapestiek, az újpestiek biztonságáért.
Nyugodj békében, Balázs! Emlékedet örökre megőrizzük!
Antos Gábor
Balázs osztályfőnöke