Menü Bezárás

Színjátszó és énekes szaktábor 2025-ben – Beszámoló

Strandolással kezdtük a tábori programot Kecskeméten, és strandolással fejeztük is be Tősfürdőn.

A kettő között pedig igen sokféle tevékenységben volt része és lehetősége mindenkinek. Szakmai tábor lévén első helyen álltak az előadói műfajok, mint a színjátszás, a kóruséneklés, a szólóéneklés, a közös zenélés és a tánc. Mindenki tudta, hogy fellépést vállaltunk Kiskunfélegyházán, és ennek teljesítéséhez erőfeszítésekre lesz szükség. Már az első napon este olvasópróbát tartottunk az előadásra szánt darabunkból. A lefekvés előtt még játszottunk, és megbeszéltük a hét várható időbeosztását, valamint a legfőbb néhány szabályt, mely biztosítéka lehet a jó hangulatnak, amiben mindenki jól érzi magát.

Másnaptól megkezdődött a felkészülés a péntekre tervezett előadásra. Reggel énekes próba, aztán a színdarab próbája, majd pedig a közös hangszeres összeállítás előkészítése zajlott kisebb csoportokban. A jelenetet és a kórusdalokat délután még egyszer gyakoroltuk vacsoráig. És ez megismétlődött a következő napon is.
A gyerekek nagyon kitartóan, és a tőlük telhető legnagyobb figyelemmel „dolgoztak” a siker érdekében. A próbák között – persze – rövidebb játékokra, pihenésre is volt idejük, a társasjátékok, kártyák, sporteszközök nagy választéka állt rendelkezésükre.

A második este rendeztük meg a kimittud-ot, melyre részben otthon, részben a próbák közötti szabadidőben készültek fel a gyerekek. A végén táncos produkciók zárták a bemutatót.

Szerdán Kecskemétre kirándultunk, és a planetáriumban néztünk meg egy látványos előadást. Visszatérve egy érdekes tudományos témájú szellemi vetélkedő keretében kapcsolódtunk a planetáriumi élményhez.

A csütörtök a főpróbák és a főfőpróbák napja volt. Pénteken délelőtt volt a műsorunk Kiskunfélegyházán, ahol a helyi látogatókon kívül néhány szülő és testvér is megtisztelt minket a jelenlétével. Nagy tapsokat és elismerő szavakat kaptunk.

A műsor után egy kellemes órát töltöttünk el a gyönyörű gyermekkönyvtár csendjében, ahol a könyvekbe bújva nyugodt körülmények között vezethették le a gyerekek a fellépés feszültségét. Étteremben ebédeltünk, elmentünk a fagyizóba, majd visszautaztunk a táborba. Délután és kora este megünnepeltük sikerünket, majd szabadtéri játékok következtek. A sötétedést követően éjszakai bátorságpróbára került sor, a gyerekek hősiesen helytálltak ebben is.

A próbák közben és az előadás utáni napokban – persze –  azért bőven volt idő sakkozásra, focira, más labdajátékokra, tollaslabdára, egyéni és csapatversenyekre, társasjátékokra, kártyára, egyéni daltanulásra, tánctanulásra, karikás stb. mutatványok gyakorlására, szaladgálásra, vízipisztolyos csatára, folyosói párnacsatára, sőt békahajtogatásra stb.

Szombaton egész nap játszottunk, majd az esti második kimittud-ra készültek egyénenként vagy kis csoportban, párosan stb. A héten kiérlelődő kis ötletek, produkciók nagy sikert arattak a társaság körében, és kellően megalapozták a hagyományos improvizációs táncverseny hangulatát. Ezzel zárult az utolsó este.

Ez a felsorolás azonban nem mondja el a lényeget: mitől jó egy ilyen, hasonló érdeklődésű gyerekeket és felnőtteket egybeterelő ottalvós tábori lét. A minden pillanatban tettre kész, ötletgazdag gyerekek jelenléte olyan inspiráló közeget hoz létre, melyben csak az unatkozik, aki kifejezetten unatkozni akar. Mert ez is meg van engedve, hiszen rövid időn belül úgyis megunja az unatkozást. Mert szinte mindig készül valami, mindig hívogatják, motiválják egymást a gyerekek maguk is. Az „együtt lakás” közelsége egymás közötti bizalmas beszélgetésre, meghitt pillanatok átélésére is ad lehetőséget, újabb barátságok szövődnek, egyre többet megtudnak egymásról és önmagukról is.

Nagyon jó társaság verődött össze az idén is. A hét jó hangulatban telt, a vidámság, a nevetés jellemezte az együttlétet, azzal együtt, hogy komoly erőfeszítésekre is szükség volt a próbákon. Néhány szobában esténként meseolvasás volt, máshol kártyaparti, és persze viháncolás. Ami nélkül nem tábor a tábor.

Borsihalmi szálláshelyünk kényelmes. kulturált volt, az ételek bőségesek és finomak, a kiszolgálás kedves volt.

Napközben a gyerekek mindennap kaptak gyümölcsöt, édességet, kis jutalmakat, a tea és az ásványvíz egész nap rendelkezésre állt.

Köszönjük a szülők segítségét a nagy csomagok szállításában, és az ünnepléshez való enni-innivaló biztosításában, amivel megajándékoztak minket.

Nagyon-nagyon hálásak vagyunk az Újpesti Önkormányzatnak, mert támogatásuknak köszönhetően a szállás költségeit érezhetően csökkenteni tudtuk a résztvevők számára, és így nem okozott gondot a különböző külső programok, a jutalmak, a magunkkal vitt játékok, anyagok, eszközök kifizetése sem.  Köszönjük szépen!

 

 

További képek

Színjátszó és énekes tábor képek honlapra

Tábori műsor képei 2025-ben

könyvtárban