Alsó tagozatunkon 12 tanulócsoport működik, összesen 25 jól felkészült, elkötelezett pedagógus irányítása mellett. Minden osztályt legalább két tanító vezet, úgy, hogy a tantárgyakat és a szabadidős tevékenységeket is megosztják egymás között. Ennek következtében a szülők mindkét tanítóval találkozhatnak személyesen egy héten belül, amikor délután jönnek gyermekükért.
Alsó tagozatunk életét részketesebben is megismerheti
Napi időbeosztásunk
- Érkezés az iskolába: 07:30 ― 07:45!
Bejárás a hátsó kiskapun a focipálya felől! - A hajnali ügyelet 7 órától vehető igénybe, gyülekezés kizárólag az Erzsébet utcai ebédlőben!
Pedagógus felügyeletet csak itt biztosítunk, 7.30-ig az épület más részén nem tartózkodhat gyermek! - Az első és második osztályosok a 4. óra után ebédelnek, s azt követően a hét egy napján az 5. tanítási óra 13:30-ig tart.
A 3. és 4. évfolyam tanulói 13.00 és 14.00 óra között ebédelnek, osztályonkénti beosztással. - Hétfőtől csütörtökig a gyerekek saját csoportjukban töltik a napot 16.00 óráig. 16 órakor a tanítók kikísérik a gyerekeket az aulába.
- 16:00 és 17:00 között évfolyamonként összevont napközi működik. A 16 óra után érkező szülők a portásnak jelzik, ha megjöttek a gyermekért.
- Lehetséges korábbi távozási időpontok hétfőtől csütörtökig: 13.00, 14.00 és 15.00.
Erre vonatkozóan jelzést kérünk az üzenőfüzetben! - Pénteken a gyerekek saját csoportjukban vannak 15 óráig.
15:00-től 17.00-ig összevont napközi működik. - Az iskolából való távozás a főbejáraton történik!